Bajomi Fabrika

Biharnagybajom a hajdan volt Nagysárrét jellegzetes települése, első írásos említését a Váradi Regestrumban találhatjuk 1215-ből. Településszerkezetén mai napig látható nyomot hagytak a vízfolyások, a mocsár jelenléte. A mocsárvilág meghatározó volt az itt élő emberek életében, hiszen a természet sosem adta könnyen az egyébként bőven termő kincsét az itt élő embereknek.

Régi feljegyzések szerint egykoron nem csupán a legelterjedtebb kismesterség, hanem egyáltalán a legjellemzőbb foglalkozás is volt egyben a gyékénykötés. Mondták is rólunk, hogy „úgy lehet képzelni az egész Bajomot, mint egy nagy gyékénykészítő fabrikát.” Ugyanis a nád mellet a „régi Sárrét világának” legfontosabb növénye az állóvízben, vizesárokban tenyésző gyékény volt, vízből pedig nem volt hiány akkoriban a környéken. Készítettek belőle kosarat, ekhót, kenyértartót, párszárítót, tojástartó kupujkót, szatyrot, méhkast, papucsot, lábtörlőt, széket, heverőt, dobozt, zacot, még gabonatartót is, amelyben négy-öt mázsa búza elfért.

A Sárrét lecsapolásáig némi túlzással nem volt olyan bajomi gyermek és felnőtt, aki ne lett volna tisztában a gyékényszövés- kötés tudományával. A gyékény fogalma összeforrt a település nevével, a bajomi ember identitástudatának fontos, elválaszthatatlan részét képezi.
Ilyen történelemi háttérrel alakítottuk meg a helyi sajátosságokra épülő közfoglalkoztatás keretein belül a BAJOMI FABRIKÁT, termékeinket pedig Ez BAJOMI márkanév alatt forgalmazzuk. 2023-tól a program működtetője a Biharnagybajomi Nonprofit Kft.
A fő profilunkat természetesen a gyékénytermékek adják. Műhelyünkben ügyeskezű alkotóink a kupujkótól kezdve a nagyméretű tárolódobozig mindent el tudnak készíteni gyékényből, sőt egyéni megrendeléseket is szívesen fogadunk. Ahogy Asztalos Gyula, az első számú gyékénykötőnk fogalmaz: „gyékényből szinte minden megköthető”.

A gyékénytermékek mellett belekezdtünk környezettudatos ajándék és használati tárgyak készítésébe is, ahol alapanyagként szintén csak természetes és újrahasznosított anyagokat használunk fel.
S végül, de nem utolsó sorban, ha szereti a természetes ízeket, kóstolja meg a 10 tojás felhasználásával készült kézműves tésztánkat, mely készítéséhez a tojást a saját tulajdonú, mélyalmos tartású tojótyúkjaink biztosítják.
Az Ez BAJOMI termékek megtalálhatóak és megvásárolhatóak helyben a PIAC-on, illetve a webshopon.


Biharnagybajom Nonprofit Kft által működtetett Bajomi Fabrika
kézműves termékei elérhetők
személyesen : 4172 Biharnagybajom, Kossuth u. 2/b.
Tel.:(06-30) 583-2190
e-mail: webshop@bajomi.hu

Nyitva:
hétfő – csütörtök: 7.30 – 15.30
péntek: 7.30 – 13.30

Ez is érdekes lehet...